Jelenlegi hely

Gázkonvektor csere pályázat

2017. szeptember 21. 8.00 órától pályázhattok vissza nem térítendő támogatásra gázkonvektor cseréjéhez az Otthon melege program keretében.

Magyarországon közel 3 millió korszerűtlen gázkonvektort használnak. Mielőbbi cseréjük elősegítése érdekében, az Otthon melege program keretében 1,5 milliárd forint összegű támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A vissza nem térítendő támogatás 80 százalékos, maximum 500 ezer forint.

A pályázat célja, hogy gyors, megfelelő mértékű támogatáshoz juttassák az igénylőket, az ország egész területén. Ezzel a szén-dioxid-kibocsátás, és a háztartások energiafelhasználása is érzékelhetően csökken.

Az igénylést 2017. szeptember 21-én 8 órától a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forint kimerüléséig nyújthatjátok be. Csak elektronikusan, a pályázati portálon keresztül, az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek pályázhatnak.

Érdemes már most megcsinálni az ügyfélkapus regisztrációt. Ezt bármelyik okmányirodában, kormányhivatali ügyfélszolgálati irodában, adóhatóság ügyfélszolgálatán vagy külképviseleten, vagy 2016. január 1-jét követően kiállított érvényes személyazonosító igazolvány birtokában a ugyfelkapu.gov.hu/regisztracio/regEszemelyi felületen is megtehetitek.


Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a pályázati anyag kitöltését sem, hiszen van teendő vele bőven.

Olvassátok el figyelmesen a tájékoztatót! Készüljetek fel, hogy aznap már csak fel kelljen tölteni a papirokat.

A Pályázati Felhívás, a Pályázati Útmutató és annak mellékletei a konvektor2017.nfsi.hu pályázati portálon érhetők el. A pályázattal kapcsolatos kérdésekben az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI) Ügyfélszolgálata ad bővebb tájékoztatást.
 

Forrás: https://konvektor2017.nfsi.hu/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére